A környezetvédelem áll a középpontjában a „Szeresd a Földet!” című országos projektversenynek, amely 2026 őszén ismét várja a jelentkezőket. A programhoz a Mosonmagyaróvár és környéki óvodák, általános és középiskolák is csatlakozhatnak.
A verseny szeptember 18-án indul, és a szervezők már az ötéves óvodásoktól egészen a középiskolásokig minden korosztály számára összeállítottak életkornak megfelelő feladatokat. A résztvevők játékos, kreatív formában ismerkedhetnek meg a fenntarthatóság és a környezetvédelem témáival.
A projektversenyen egyénileg vagy két-három fős csapatokban is lehet indulni. A feladatok megoldására több hét áll rendelkezésre, a legjobbak ajándékcsomagban és oklevélben részesülnek, de minden résztvevő emléklapot kap.
A kezdeményezés célja, hogy a gyerekek saját élményeken és kreatív feladatokon keresztül fedezzék fel, hogyan tehetnek a természet megóvásáért.
Forrás: Levelezőversenyek.hu




