A mesélés sokak számára a gyerekkor egyik legkedvesebb emléke, pedig az élőszavas történetmesélés nemcsak a gyerekeknek, hanem a felnőtteknek is maradandó élményt nyújthat. Ezt szeretné közelebb hozni az érdeklődőkhöz a Talizmán Egyesület, amely augusztus 8-án különleges módszertani kurzust szervez Dunaszigeten.
A háromszor 45 perces foglalkozást Sándor Ildikó néprajzkutató és mesemondó vezeti. A résztvevők megtanulhatják, hogyan lehet elszakadni a könyv kötöttségétől, miként építhető fel egy mese saját szavakkal, és hogyan válhat igazán élővé a kapcsolat a mesélő és a hallgatóság között.
A programra nemcsak pedagógusokat várnak, hanem szülőket, nagyszülőket és mindenkit, aki szeretne közelebb kerülni a mesék világához, vagy szívesen fejlesztené történetmesélői készségeit.
A kurzus augusztus 8-án 9 óra 30 perctől 12 óra 30 percig lesz a dunaszigeti KOSZISZ Timaffy Endre Általános Iskolában. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, a szervezők pedig a program támogatására adományokat is fogadnak.
Forrás: Talizmán Népzenei és Kulturális Egyesület – facebook





