Kezdőlap MOSONMAGYARÓVÁR Mosonmagyaróvár – Közélet Győr is esélyes helyszín lehet az új Démétér Ház számára

Győr is esélyes helyszín lehet az új Démétér Ház számára

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Országos szavazást indított a Démétér Alapítvány annak érdekében, hogy újabb Démétér Ház épülhessen egy vidéki gyermekkórház mellett. A kezdeményezés a térségünk számára is fontos lehet, hiszen a lehetséges helyszínek között Győr is szerepel. A cél, hogy minél több család számára biztosítsák a gyógyulás egyik legfontosabb feltételét: a szülők folyamatos jelenlétét a súlyosan beteg gyermekük mellett.

A Démétér Alapítvány több mint húsz éve segíti a csontvelő-átültetésen átesett gyermekeket és családjaikat. A Démétér Ház a kórház területén biztosít szállást a vidékről érkező szülőknek, így a gyermekek a kezelések teljes időszaka alatt a szeretteik közelében lehetnek. A kórházból kikerülve sem kell azonnal hazautazniuk: a családok otthonos környezetben, az orvosok közvetlen közelében folytathatják a gyógyulást. A házban kórházpedagógusok, pszichológusok és lelkigondozók is segítik a gyermekeket és hozzátartozóikat.

Az alapítvány most a lakosság segítségét kéri annak eldöntéséhez, hogy melyik vidéki városban épüljön fel a következő Démétér Ház. A szervezet szerint minden szavazat hozzájárulhat ahhoz, hogy még több család együtt vészelhesse át a hosszú gyógykezelések időszakát.

Szavazás: https://epuljon.demeterhaz.hu/szavazas

 

Forrás: Démétér Alapítvány – https://demeterhaz.hu