Kezdőlap MOSONMAGYARÓVÁR Mosonmagyaróvár – Közélet Nyúlpestis: biztató eredményeket hozott a Soproni Egyetem kutatása

Nyúlpestis: biztató eredményeket hozott a Soproni Egyetem kutatása

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Tavaly ősszel új vírus jelent meg a magyarországi mezei nyúlállományban, amely komoly kihívást jelent a vadgazdálkodás számára. A Soproni Egyetem Vadgazdálkodási és Vadbiológiai Intézete a Nébih szakembereivel együttműködve elsőként kezdte meg a fertőzés hazai vizsgálatát, mára pedig Európában is egyedülálló országos kutatási programot vezet.

A kutatók a myxomavírus terjedését, valamint a mezei nyulak alkalmazkodóképességét vizsgálják. Az eddigi eredmények biztatóak: a vártnál jóval több olyan állatot találtak, amely ugyan megfertőződött, de sikeresen legyőzte a betegséget. Ez arra utal, hogy a vírus okozta elhullás kisebb lehet a korábban feltételezettnél.

A kutatás során több mint 600 mezei nyúl vizsgálati eredményét elemzik majd, ami ilyen nagyságrendben Európában is egyedülállónak számít. A szakemberek emellett a tularémia előfordulását és a mezei nyulak szaporodásbiológiáját is vizsgálják.

A kutatók szerint Sopron térsége jelenleg nem tartozik a fertőzött területek közé, ami részben az alacsonyabb mezei nyúlállománynak is köszönhető.

Forrás: Kisalföld

Fotó: Pesti József