Kezdőlap MOSONMAGYARÓVÁR Mosonmagyaróvár – Közélet Jótékonysági családi nappal segítik a hospice-házat Mosonmagyaróváron

Jótékonysági családi nappal segítik a hospice-házat Mosonmagyaróváron

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Egyre részletesebb a szeptember 19-ére meghirdetett jótékonysági családi nap programja, amelynek ezúttal ismét a mosonmagyaróvári hospice-ház lesz a kedvezményezettje. A Báger-tónál egész nap színes programokkal várják a családokat, miközben a résztvevők egy nemes ügyet is támogathatnak.

A kezdeményezés Horváth Imréhez kötődik, aki évekkel ezelőtt hálából indította el jótékonysági rendezvényeit. Mint ismert, súlyos betegsége idején a hospice-ház vezetője, dr. Bodnár Mária nyújtott számára segítséget és támogatást. Ennek köszönhetően az első gyűjtések is a hospice-ház javára valósultak meg.

Azóta a szervezők számos rászorulón segítettek különböző jótékonysági programjaikkal, idén azonban ismét visszatérnek a kezdetekhez: a rendezvény teljes bevételével a hospice-ház munkáját kívánják támogatni.

A szeptember 19-i családi napon színpadi műsorok, koncertek, táncbemutatók, futó-, főző- és horgászverseny, kézműves vásár, egészségügyi szűrések, gyermekprogramok, motoroztatás, veteránjármű-kiállítás és számos további kísérőprogram várja az érdeklődőket. A szervezők egész napos kikapcsolódással készülnek, miközben a résztvevők egy fontos ügy mellé is odaállhatnak.

Az Ad Flexum Caritas Alapítvány és a United Arms Airsoft Team Mosonmagyaróvár arra biztat mindenkit, hogy minél többen látogassanak ki a rendezvényre, hiszen minden részvétel közelebb visz ahhoz, hogy ismét jelentős támogatás jusson a hospice-ház számára.

Forrás: Ad Flexum Caritas Alapítvány, United Arms Airsoft Team Mosonmagyaróvár