Van egy rendezvény Mosonmagyaróváron, amelynek programját meglátva az embernek óhatatlanul eszébe jut: bizony, megint eltelt egy nyár.
Lassan előkerülnek az iskolatáskák, kezdődhet a családi logisztika, hogy ki viszi és ki hozza majd a gyerekeket, és visszatérnek a dolgos hétköznapok. Előtte azonban még jár egy utolsó, igazi nyári nap: augusztus 29-én ismét Nyárbúcsúztató Fesztivált rendeznek a Mosoni-Duna partján.
A Mosoni Polgári Kör ezúttal is egész napos, ingyenes programmal búcsúztatja a szezont a Duna utcai szabad strandon. A rendezvény reggel 8 órakor főzőversennyel indul, amelynek ideje alatt a gyerekeket rajzolási lehetőséggel is várják. Délben következik az ételek értékelése és természetesen elfogyasztása, a jó ebédhez pedig Kis Róbert harmonikás szolgáltatja a zenét.
Délután 5 órától a Fehér Ló Közösségi Ház szervezésében táncos műsor veszi át a főszerepet: több helyi és térségi csoport is bemutatkozik. Este 7 órától a RedChill Music Band lép színpadra.
Az este egyik leglátványosabb része fél 9 után érkezik: karneváli vízi felvonulást tartanak a Dunán, a Dunai Hajós Egyesület részvételével, majd tűzijáték, máglyagyújtás és boszorkányégetés szerepel a programban.
Fél 10-től a Balkan Fanatik koncertje következik, az éjszaka pedig tovább folytatódik: a BMB után DJ Segesvári zenél egészen hajnali egy óráig.
A Nyárbúcsúztató Fesztivál tehát idén is úgy köszön el a vakációt, ahogy Mosonban már hosszú évek óta megszokhattuk: közös főzéssel, zenével, tánccal, vízparti programokkal és egy nagy esti bulival. És bár másnap már tényleg lehet az iskolakezdésre, az órarendre és a szeptemberi rohanásra gondolni, augusztus 29-én még egyszer a nyáré lesz a Mosoni-Duna-part.
Forrás/fotó: Mosoni Polgári Kör






