Az Alzheimer Café Mosonmagyaróvár szeptember 28-án „Iránytű a demenciához” címmel szervez programot a Fehér Ló Közösségi Házban. A rendezvény célja, hogy előadásokkal, beszélgetésekkel és személyes tanácsadással nyújtson segítséget a demenciával érintetteknek és hozzátartozóiknak.
A délelőtt 9 órától délután 2 óráig tartó eseményen Zimmerer Károlyné, a KESZI intézményvezetője, Baranyain Tóth Ágnes, a KESZI alapszolgáltatási vezetője, valamint Varga Csaba Kálmánné, a KESZI és a Gondoskodás Alapítvány munkatársa várja az érdeklődőket.
A program ideje alatt lehetőség lesz egyéni, személyre szabott tanácsadásra és konzultációra is. A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Jelentkezni SMS-ben, név és létszám megadásával a +36 20 377 0442-es telefonszámon lehet.
Forrás: Alzheimer Café Mosonmagyaróvár






