Újabb vállalati partnerekkel kötött együttműködési megállapodást a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kara és az UNI Inno Zrt. A megállapodások célja, hogy a hallgatók még több gyakorlati tapasztalatot szerezhessenek tanulmányaik során.
Szerdán az Agrár Biztosítóval és a Gallus Csoporttal írtak alá együttműködési szerződést Mosonmagyaróváron. A partnerségek lehetőséget teremthetnek közös projektek megvalósítására, valamint arra, hogy a hallgatók valós vállalati környezetben bővítsék tudásukat.
Dr. Ásványi Balázs, a kar vállalati kapcsolatokért felelős dékánhelyettese elmondta: az intézmény közel háromszáz ipari partnerrel tart kapcsolatot, amelyek közül mintegy harminccal már hivatalos együttműködési megállapodást is kötöttek. Ezeknek köszönhetően eddig negyvenöt projekt valósult meg.
Az Agrár Biztosítóval kötött partnerség elsősorban a projektalapú oktatást segítheti. A biztosító képviselője arra is felhívta a figyelmet, hogy az egyre szélsőségesebb időjárási viszonyok és az aszály komoly kihívások elé állítják a mezőgazdaságot.
A kar a Gallus Csoporttal is együttműködik a jövőben. A partnerség keretében a hallgatók a vállalatnál, gyakorlati környezetben egészíthetik ki az egyetemen megszerzett ismereteiket.
A felek szerint a vállalati és egyetemi kapcsolatok erősítése mind az oktatás, mind a gazdaság számára fontos, hiszen a hallgatók így naprakészebb, piacképesebb tudással léphetnek majd ki a munkaerőpiacra.






