Kutyás nyílt nap, nyárbúcsúztató, veteránjármű-találkozó, kulturális rendezvények és jótékonysági programok is várják a mosonmagyaróváriakat a következő hetekben. A helyi civil szervezetek csütörtökön, a Civil Sajtóreggelin mutatták be kora őszi programjaikat.
A Magyar utcai találkozón több egyesület és civil szervezet ismertette közelgő rendezvényeit. Iváncsics János civil tanácsnok kiemelte: a program iránt nagy az érdeklődés a helyi szervezetek körében, ami jól mutatja Mosonmagyaróvár sokszínű civil életét. Az idei harmadik sajtóreggelin is számos szervezet képviseltette magát, a következő hasonló találkozót pedig advent előtt tervezik.
A helyszínen elhangzott: hogy a hétvégén a Mosoni Polgári Kör 25. alkalommal rendezi meg Nyárbúcsúztatóját, amelynek idei újdonsága a pacalfőző verseny lesz. Szintén programot kínál a kutyák világnapjához kapcsolódó kutyás nyílt nap, valamint a Lajta Túra Egyesület nyárzáró vízi programja.
Szeptember elején veteránjármű-találkozó és Ipartelepi Kultúrpiac is várja az érdeklődőket. A veteránjárműves rendezvényre mintegy háromszáz autót és számos motorkerékpárt várnak, míg az Ipartelepi Kultúrpiacon helyi és a városrészhez kötődő alkotók mutatkoznak be. A Mosonmagyaróvári Kertbarátok Köre szeptember 8. és 10. között terménykiállítást szervez.
A civil szervezetek több jótékonysági kezdeményezésre is felhívták a figyelmet. Szeptember 19-én a Magyaróvári Plébánia családi napot szervez, amelynek bevételét a Hospice-ház javára ajánlják fel. Ugyanezen a napon az Ad Flexum Caritas Alapítvány is jótékonysági programot rendez a Báger-tónál, futó-, horgász- és főzőversennyel.
A következő hetekben sajtfesztivál, kézműves foglalkozások és más közösségi programok is szerepelnek a kínálatban. Október 3-án pedig a mellrák megelőzésére hívják fel a figyelmet egy hídsétával, ugyanazon a napon pedig megrendezik a Civil Napot is, ahol elismeréseket adnak át.
A bemutatott programok jól jelzik, hogy az ősz első heteiben is számos lehetőség lesz a kikapcsolódásra és a közösségi élményekre Mosonmagyaróváron.






