Kezdőlap MOSONMAGYARÓVÁR Mosonmagyaróvár – Közélet Új módszerrel próbálják megóvni a Stettni-tó halállományát

Új módszerrel próbálják megóvni a Stettni-tó halállományát

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A tartós szárazság és a súlyos vízhiány miatt új módszerrel próbálják megóvni a hegyeshalmi Stettni-tó halállományát. A Kisalföld beszámolója szerint oxigénpótlással és a vízfelszín hűtésével igyekeznek javítani a halak életfeltételeit.

A csapadékhiány az elmúlt hetekben különösen súlyosan érintette a térséget. A Stettni-tóhoz kapcsolódó csatorna teljesen kiszáradt, medrében haltetemek jelentek meg, amelyek miatt a környéken erős szaghatás is kialakult.

Szőke László, Hegyeshalom polgármesterének tájékoztatása szerint az önkormányzat a kialakult helyzet miatt felvette a kapcsolatot az illetékes hatóságokkal és szakmai szervezetekkel. A kiszáradt mederszakaszon a Hegyeshalmi Horgászegyesület tagjai klórmeszes fertőtlenítést végeztek.

Közben a tó még élő halállományának védelmében is beavatkoztak. A kiépített rendszer segítségével oxigént juttatnak a vízbe, és a vízfelszín hűtésével is igyekeznek mérsékelni a tartós szárazság következményeit.

A munkálatok miatt csőrendszert és elektromos kábeleket helyeztek el a tóparton, ezért arra kérik a látogatókat, hogy azokhoz ne nyúljanak és ne másszanak rájuk, mivel balesetveszélyesek lehetnek.

Forrás/fotó: Kisalföld