Kezdőlap MOSONMAGYARÓVÁR Mosonmagyaróvár – Sport 70 év – 70 kilométer: együtt futnak az idősekért Mosonmagyaróváron

70 év – 70 kilométer: együtt futnak az idősekért Mosonmagyaróváron

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Különleges jubileumot ünnepel idén a mosonmagyaróvári Idősek Otthona: az intézmény fennállásának 70. évfordulója alkalmából közösségi jótékonysági futást szerveznek szeptember 26-án a Báger-tónál. A „70 év – 70 kilométer” elnevezésű programhoz bárki csatlakozhat, a rendezvény célja pedig egy demenciabarát környezet kialakításának támogatása a bentlakásos intézményekben.

A kezdeményezés nem hagyományos futóverseny: nincs nevezési díj, nincs időmérés, és előírt távot sem kell teljesíteni. Mindenki annyit futhat, amennyit szeretne, így kicsiket és nagyokat, fiatalokat és időseket egyaránt várnak. A közös cél, hogy a résztvevők együtt gyűjtsék össze a jubileumot jelképező kilométereket, miközben egy fontos ügy mellé állnak.

A rendezvény védnöke Szabó Nóra országos csúcstartó maratonfutó, aki személyesen is részt vesz az eseményen. A futóknak arra is lehetőségük lesz, hogy együtt teljesítsenek vele egy-egy szakaszt.

A közösségi futás egyben adománygyűjtés is. A felajánlásokat a bentlakásos intézmények demenciabarát környezetének kialakítására fordítják. Aki személyesen nem tud részt venni a programon, online is támogathatja a kezdeményezést, a helyszínen pedig adománygyűjtő ládát helyeznek ki.

A „70 év – 70 kilométer – Fussunk együtt az idősekért!” közösségi jótékonysági futást szeptember 26-án 9 és 12 óra között rendezik meg a mosonmagyaróvári Báger-tónál. A részvétel ingyenes.

Forrás/fotó: KESZI Idősek Otthonai Mosonmagyaróvár