Kezdőlap HAZÁNK Hazánk – Közélet Október végéig lehet pályázni a Kerékpárosbarát címekre

Október végéig lehet pályázni a Kerékpárosbarát címekre

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 nap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Idén is meghirdették a Kerékpárosbarát pályázatot, amelyre települések, munkahelyek és közintézmények jelentkezhetnek. A pályázók a tavaly megvalósított fejlesztéseikkel és a kerékpározást népszerűsítő kezdeményezéseikkel nyerhetik el az elismerést.

A Közlekedési és Beruházási Minisztérium, valamint a KTI felhívására három kategóriában lehet nevezni: Kerékpárosbarát Település, Kerékpárosbarát Munkahely és Kerékpárosbarát Közintézmény. Utóbbiban kiemelten várják az óvodák, iskolák és önkormányzatok jelentkezését.

A 2006 óta működő kezdeményezés célja, hogy a kerékpár nagyobb szerepet kapjon a munkába járásban és a mindennapi közlekedésben. A címmel a biztonságosabb, környezetkímélőbb közlekedésért tett lépéseket és a mások számára is követhető jó példákat ismerik el.

A pályázatokat 2026. október 30-ig lehet elektronikusan benyújtani a KTI pályázati felületén. Az eredményhirdetés novemberben várható.

Forrás: Közlekedési és Beruházási Minisztérium
Fotó: illusztráció (Canva előfizetés)