Kezdőlap MOSONMAGYARÓVÁR Mosonmagyaróvár – Közélet Fogatos és fáklyás felvonulással búcsúznak az óvári gazdászok október 17-én

Fogatos és fáklyás felvonulással búcsúznak az óvári gazdászok október 17-én

Valétálást tartanak 2026. október 17-én, szombaton Mosonmagyaróváron. A búcsúzó gazdászhallgatók délután fogatos, este pedig fáklyás felvonulással köszönnek el egyetemüktől és a várostól – derül ki az ovarigazdaszok.hu programjából.

A fogatos menet 13 és 17 óra között járja be a várost. A Vár térről a Cserháti Sándor utcán, a Deák téren, a Fő úton és a Szent István király úton keresztül, a Gabonarakpart érintésével jutnak el a Lajta-Hanság Zrt. központjához. Visszafelé több városi utcát és a Pozsonyi úti tangazdaságot is érintik, majd a Vár térre térnek vissza.

Az egyetem körüli ballagás 18 órakor indul a „C” épülettől. Fél hétkor a kopjafánál leleplezik az évfolyam emléktábláját, a búcsúzó évfolyamok pedig szalagot helyeznek el a zászlón.

A fáklyás felvonulás 19 órakor kezdődik a vár előtt. A menet a Cserháti Sándor utcán, a Deák téren, a Magyar utcán és a Fő úton halad a Polgármesteri Hivatalhoz. Az épület előtt Szabó Miklós polgármester a város nevében búcsúztatja a hallgatókat, a valétálók nevében pedig Pintér Georgina negyedéves hallgató köszön el.

A Himnusz és a Gazdász Himnusz után a résztvevők a várudvarba vonulnak, ahol dr. Tóth Tamás dékán mond ünnepi zárszót. A programot a Gazdász Himnusz zárja.

Forrás: ovarigazdaszok.hu