Az ősz ízei címmel rendeznek jótékonysági főzést és borpikniket 2026. október 24-én, szombaton 10 és 18 óra között a mosonmagyaróvári Malom Placcon. A Facebook-esemény tájékoztatása szerint a gasztronómiai kínálatot zenés és táncos fellépések, valamint kézműves termékek egészítik ki. A belépés ingyenes.
A főzésen helyi közösségek mutathatják meg tudásukat, az elkészült ételeket 13 órától kínálják a látogatóknak. A nap során a közös étkezés és a borpiknik mellett a színpadi programok is alkalmat adnak a kikapcsolódásra.
Délelőtt 11 órakor Takács András zenekara lép fel, 13 órától népzenei előadás következik. A Royal Kolibri TSE bemutatója 14 órakor kezdődik, majd fél háromtól a Camp zenekar játszik. A borkóstolót fél négyre hirdették meg, a rendezvény 18 órakor zárul.
A szervezők a főző közösségekről és a kézműves vásár résztvevőiről később adnak további tájékoztatást. A programváltozás jogát fenntartják.
Forrás: Facebook-esemény






