Kezdőlap MOSONMAGYARÓVÁR Mosonmagyaróvár – Sport Szeleczki Lilla ökölvívó lesz a Kálnoki Esték vendége

Szeleczki Lilla ökölvívó lesz a Kálnoki Esték vendége

A versenysportban elért sikereiről és a ringen kívüli terveiről is mesél Szeleczki Lilla a Kálnoki Esték következő rendezvényén. Az ötszörös felnőtt magyar bajnok, a huszonhárom éven aluliak Európa-bajnokságán ezüstérmes ökölvívóval november 16-án, 17 óra 30 perctől találkozhatnak az érdeklődők Máriakálnokon.

Az „Ilyen a box…” című beszélgetésnek a régi iskola épületében működő Közösségi Ház ad otthont, a Petőfi Sándor utca 1. szám alatt.

Szeleczki Lilla kilencévesen, kick-boxolóként kezdett sportolni Dévaványán. Ma a felnőtt ökölvívó-válogatott tagjaként indul nemzetközi versenyeken, és az Év Ökölvívója elismerést is elnyerte.

A sport mellett egyetemi tanulmányokat folytat: a Nemzeti Közszolgálati Egyetem mesterszakos hallgatója, később külpolitikával és sportdiplomáciával szeretne foglalkozni. A Magyar Ökölvívók Szövetségének sportolói és női bizottságában is szerepet vállal, ahol a fiatalabb sportolók támogatását is fontos feladatának tekinti.

Az estet Máriakálnok Önkormányzata és a Grizzly’s Box Club Máriakálnok közösen szervezi.

Forrás / Fotó: Közösségi- és Kultúrház Máriakálnok