Kezdőlap HAZÁNK Hazánk – Közélet Az ETS2 bevezetését sürgeti öt civil szervezet

Az ETS2 bevezetését sürgeti öt civil szervezet

Öt hazai civil szervezet arra kéri a kormányt, hogy támogassa az Európai Unió új kibocsátáskereskedelmi rendszerének, az ETS2-nek a bevezetését. A szervezetek szerint a közlekedés és az épületfűtés szén-dioxid-kibocsátásának árazásából Magyarország évente közel 500 milliárd forint bevételhez juthatna, amelyből becslésük szerint legalább 110 milliárd forint maradhatna az országnál.

A Levegő Munkacsoport, a Magyar Természetvédők Szövetsége, az Éghajlatvédelmi Szövetség, a Green Policy Center és a Szolidáris Gazdaság Központ Egyesület szerint az ETS2-ből származó források megfelelő felhasználása a gazdaság versenyképességét és a társadalmi igazságosságot is erősítheti. Úgy vélik, a rendszer elutasítása gyengítheti Magyarország érvelését a következő uniós költségvetési időszakban kért támogatások növelése mellett, és uniós kötelezettségszegési eljárást is eredményezhet.

Forrás: Magyar Természetvédők Szövetsége

Fotó: illusztráció (Canva előfizetés)