Kezdőlap MOSONMAGYARÓVÁR Mosonmagyaróvár – Sport Erő, kitartás, akarat – óvári sikerek az evezős triatlonon

Erő, kitartás, akarat – óvári sikerek az evezős triatlonon

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nem mindennapi kihívással néztek szembe a Mosonmagyaróvári Vízisport Egyesület fiatal sportolói: az idei evezős triatlonon ergométeren, futásban és úszásban is bizonyítaniuk kellett felkészültségüket.

A megmérettetés sorrendben 2000 méter evezésből, 4000 méter futásból és 400 méter úszásból állt – nem véletlenül tartják az egyik legemberpróbálóbb versenynek.
A kihívás azonban látványos sikereket hozott: az óvári versenyzők több korosztályban is dobogóra állhattak, és számos előkelő helyezést értek el. A csapat minden tagja maximális teljesítményt nyújtott, ami az eredménylistán is egyértelműen visszaköszönt.

Aranyérmesek lettek:
– Brasch Mira (lány, 11 éves)
– Boszkin Iván (fiú, 11 éves)
– Takács Noel (fiú, 13 éves)
– Gyarmati Réka (lány, 14 éves)
– Bors Boróka (női serdülő)
– Németh Dániel (férfi ifjúsági újonc)
– Takács Zsombor (férfi ifjúsági)
Ezüstérmesek:
– Szalai Bence (fiú, 11 éves)
– Konrád Janka (lány, 13 éves)
– Knapp Gergő (fiú, 13 éves)
Bronzérmes:
– Szalai Hanna (női serdülő)

További értékes helyezések is születtek: a női serdülőknél Gyarmati Gréta az 5. helyen végzett, a férfi serdülőknél Nagy Benett 4., Konrád Bertalan 12., Laki Zsolt 15. lett. A női ifjúsági mezőnyben László Hanna az 5., Kanka Szilvia a 6. helyen zárt.

A fiatalok felkészítését Sehr Miklós és Csiba Brenda végezte.

A verseny ismét bebizonyította: Mosonmagyaróváron nemcsak tehetségből, hanem kitartásból és elszántságból sincs hiány.