A. H. Cs. kuruzslás bűntette és más bűncselekmény miatt áll bíróság elé a héten – szól a hivatalos közlemény. A történet azonban ennél színesebb, mert a vádirat szerint az orvosi végzettséggel nem rendelkező gondozó és betegápoló orvosnak adta ki magát, aki a nemi betegséget állapított meg és a szexuális segédeszközzel vizsgálta női páciensét, a férfitől pedig kenetet vett.
A vádlott 2021-ben ismerkedett meg a sértett nővel, aki kozmetikusként dolgozott. A vádlott intim kozmetikai kezelésre
járt hozzá, neki álnéven mutatkozott be, nőgyógyász orvosnak adta ki magát. A sértett egy ilyen alkalommal rosszul lett, a vádlott felajánlotta neki, hogy megvizsgálja, kezelni fogja, mert lehet, hogy nőgyógyászati problémája van.
Ezt követően 2022. január közepén a vádlott a sértett lakására ment, ahol „megvizsgálta” a sértettet, kenetet is vett tőle egy
pálcikával, valamint egy fecskendővel. Ezután februárban újra a lakására hívta, és ekkore sértettet alsóruha nélkül „vizsgálta
meg”, ehhez vibrátort is használt, melyről azt állította, hogy orvosi műszer, majd közölte a sértettel, hogy cisztái vannak, illetve az internetről összeállított vizsgálatit leletet küldött a sértett e-mail címére. A vizsgálat ingyen volt.






