Kezdőlap MOSONMAGYARÓVÁR Mosonmagyaróvár – Sport Érmekkel tértek haza a Hanság Futásról a mosonmagyaróvári atléták

Érmekkel tértek haza a Hanság Futásról a mosonmagyaróvári atléták

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Sikeresen szerepeltek a Mosonmagyaróvári Atlétikai Club versenyzői a jánossomorjai Hanság Futáson, ahol több korosztályban és az abszolút értékelésben is dobogós helyezéseket szereztek.

A 3 kilométeres távon Vajda Bendegúz kiemelkedő teljesítményt nyújtott: korosztályában és az abszolút kategóriában egyaránt első helyen végzett. Somogyi Ádám saját korcsoportjában győzött, míg az abszolút mezőnyben a második helyet szerezte meg. Németh Maja szintén korosztályos győzelmet aratott, az abszolút értékelésben pedig a harmadik helyen zárt. Benkó Botond korosztályában második lett, az összesített mezőnyben pedig hatodikként ért célba.

A 10 kilométeres versenyszámban Pilisi Balázs korcsoportjában a második helyet szerezte meg, míg az abszolút kategóriában a 11. helyen végzett. Urbán Ildikó szintén dobogóra állhatott, miután saját korosztályában a harmadik helyen zárta a versenyt.

A Mosonmagyaróvári Atlétikai Club közösségi oldalán gratulált versenyzőinek, és büszkeségét fejezte ki az elért eredmények kapcsán.

Forrás/fotó: Mosonmagyaróvári Atlétikai Club Facebook-oldala