Miből lesz fehérje?

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A jövő fehérjeellátásának lehetőségei, a fogyasztói bizalom és az élelmiszer-gazdaság aktuális kihívásai kerültek a középpontba a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kara által szervezett Gazdálkodás Konferencián. A szakmai rendezvényen a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karának több oktatója és kutatója is részt vett.

A konferencia egyik előadója Dr. Tóth Tamás kutatóprofesszor, a kar dékánja volt, aki „Miből lesz a fehérje a jövőben? Innovációk és stratégiák” címmel tartott előadást. A szakember a jövő fehérjeellátásának takarmány- és élelmiszeripari lehetőségeit mutatta be, hangsúlyozva, hogy a fenntartható fehérjeellátás nem egyetlen megoldásra épül.

Az előadás szerint a jövő sikeres rendszere egy tudatosan felépített, több lábon álló fehérjeportfólió lehet, amely egyszerre veszi figyelembe a gazdasági, környezeti és fogyasztói szempontokat. A kutatások és innovációk célja, hogy hosszú távon biztosítható legyen a megfelelő minőségű és mennyiségű fehérjeforrás az élelmiszer-gazdaság számára.

A konferencia emellett fórumot teremtett az ágazat aktuális kérdéseinek megvitatására, különös tekintettel az innovációs irányokra és a fogyasztói bizalom erősítésének lehetőségeire.

Forrás/fotó: Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar – Facebook