Elindult az idei személyi jövedelemadó 1+1 százalékáról való rendelkezés időszaka, amely minden évben számos civil szervezet, alapítvány és közösségi kezdeményezés működését segíti. Mosonmagyaróváron is több olyan szervezet van, amelyek ezekben a hetekben jelennek meg a médiában és a közösségi felületeken, jelezve: számítanak a felajánlásokra.
Az szja 1 százalékának felajánlása az adózónak nem jelent pluszterhet, az összeg ugyanis az államnak befizetett adóból kerül át ahhoz a civil szervezethez, amelynek adószámát a rendelkező nyilatkozatban megjelölik. A másik 1 százalék egy vallási közösség vagy kiemelt költségvetési cél javára ajánlható fel.
A felajánlásokból Mosonmagyaróváron működő civil szervezetek, valamint iskolákhoz kötődő alapítványok is részesülhetnek, amelyek programokra, közösségi célokra vagy oktatási kezdeményezésekre fordítják az így befolyó támogatásokat.
A rendelkezést legkésőbb május 20-ig lehet benyújtani, elektronikusan az eSZJA felületen vagy papíralapon. Ha valaki nem nyilatkozik, az összeg az államnál marad.
Kezdőlap MOSONMAGYARÓVÁR Mosonmagyaróvár – Közélet Egy döntés, ami neked nem kerül semmibe – sokaknak viszont sokat jelenthet
Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Újabb vármegyében oldották fel a tilalmat
Az elmúlt napon lehullott csapadék Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében mérsékelte a tűzveszélyt, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság egyetértésével 2026. június 14-től...






