Újabb nagyszerű győzelmet aratott a Mosonmagyaróvári ASE-Hoffer extraligás együttese. A csapat Székesfehérváron, fordulatokban és szoros játszmákban gazdag mérkőzésen múlta felül 4–2-re a Honvéd Szondit.
A találkozó rögtön mosonmagyaróvári sikerrel kezdődött: az Ecseki–Varga páros döntő játszmában győzte le a Kovács–Molnár kettőst. Ecseki Kristóf ezt követően négy szettben múlta felül a kellemetlen stílusban játszó Zomborit, így a vendégek már 2–0-ra vezettek.
A nap egyik legizgalmasabb csatáját Varga Szabolcs vívta Molnár ellen. A mosonmagyaróvári játékos kétszettes hátrányból, több mérkőzéslabdát is hárítva fordított, majd az ötödik játszmában megszerezte a győzelmet. A hazaiak ezután Németh, majd Varga vereségével 3–2-re felzárkóztak, így ismét teljesen nyílttá vált a találkozó.
A döntést végül Ecseki Kristóf hozta meg, aki újabb ötszettes mérkőzésen győzte le Kovácsot. A vele párhuzamosan zajló Németh–Molnár összecsapás 1:1-es állásnál, a harmadik játszmában 9–9-nél ért véget, így már nem változtatott a csapatverseny eredményén.
A Mosonmagyaróvári ASE-Hoffer 4–2-es sikeréből Ecseki Kristóf két egyéni győzelemmel, Varga Szabolcs egy sikerrel, az Ecseki–Varga páros pedig egy megnyert mérkőzéssel vette ki a részét. A kiélezett idegenbeli csata újabb bizonyítéka annak, hogy a mosonmagyaróvári együttes remek formában kezdte az idényt.
A csapat egyúttal megköszönte Andrej Ftomin, a Pingpongbolt tulajdonosának támogatását, aki új felszerelésekkel segítette az együttest.
Forrás/fotó: Asztalitenisz Mosonmagyaróvár







