Kezdőlap MOSONMAGYARÓVÁR Mosonmagyaróvár – Közélet Két napon át tartanak a búcsú programjai Dunakilitin

Két napon át tartanak a búcsú programjai Dunakilitin

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Búcsúszombati programokkal, borkóstolóval, majd ünnepi szentmisével és zenés-táncos megnyitóval várják az érdeklődőket szeptember 12-én és 13-án Dunakilitin.

A programsorozat szeptember 12-én 16 óra 30 perckor a helyi konzervgyárban kezdődik. Az érdeklődők csoportos túravezetésen járhatják be a gyár területét, a találkozó a Gyümölcsös utca 67. szám alatti kapunál lesz.

Este 19 órától a Faluház színháztermében borkóstolót rendeznek. A borokat Eke István mutatja be, az est zenei programjáról a Cserkó Folk Kocsma zenekar gondoskodik. A rendezvény végén borkvízt is tartanak, amelynek nyereményei a bemutatott borok közül kerülnek ki.

A búcsú másnap, szeptember 13-án folytatódik. 9 óra 30 perckor ünnepi szentmisét tartanak a templomban, ezt követően pedig hagyományos, zenés-táncos búcsúmegnyitó kezdődik a Dunakiliti Színjátszók közreműködésével.

Forrás: Dunakiliti Közösségi Ház