Január 24-én közösségi kulturális eseményt rendeztek Várbalogon, a Riba Lajos Közösségi Színtérben. A programot a Zöld Orom Egyesület szervezte azzal a céllal, hogy bemutassa a település kulturális értékeit, valamint erősítse a helyi közösségek közötti kapcsolatokat.
A rendezvény megnyitójában az egyesület elnöke, Frank Anita arra hívta fel a figyelmet, hogy a térségre régóta jellemző a különböző nemzetiségek együttélése, amely máig meghatározza Várbalog kulturális arculatát. A program ezt a sokszínűséget igyekezett megmutatni, nemcsak a művészetek, hanem a mindennapok hagyományai felől is.
Az eseményt ünnepi köszöntővel Borosné Nagy Mária, Várbalog díszpolgára tisztelte meg. A műsorban magyar és német anyanyelvű helyi lakosok verses előadásai hangzottak el, majd zenei és táncos produkciók színesítették az estét. A közönség az Esszencia Táncegyüttes előadásában magyar és német nemzetiségi táncokat láthatott.
A program második részében beszélgetésre került sor a várbalogi születésű Dr. Németh Dóra Katalin adjunktussal, aki pályájáról és szakmai munkájáról mesélt, személyes példán keresztül mutatva meg a helyi kötődés jelentőségét.
A rendezvény ideje alatt kézműves foglalkozások várták a gyerekeket, valamint termelői vásár is kapcsolódott az eseményhez, ahol helyi és térségi őstermelők mutatták be portékáikat. A program együttműködő partnere a Nemzeti KAP-Hálózat Vidék- és Térségfejlesztési Támogató Egysége volt.
A várbalogi esemény jól példázta, hogy a kulturális programok nemcsak bemutatják, hanem össze is kapcsolják a helyi közösségeket, erősítve az egymás iránti figyelmet és az együttélés értékeit.
Kezdőlap MOSONMAGYARÓVÁR Mosonmagyaróvár – Kultúra Közösség, hagyomány és sokszínűség – kulturális program Várbalogon
Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Az Orbán kormány hazudott, migránstábor épült Vitnyéd mellett
Öt milliárd forintot ítéltek meg a migránstábor építésére, ebből 1 milliárdból el is kezdték a felújítást azon azon a Széchenyi István Egyetem által birtokolt ingatlanon,...






