Kezdőlap MOSONMAGYARÓVÁR Mosonmagyaróvár – Közélet Kvízzel, nevetéssel és közös gondolkodással várja a szépkorúakat az EFI

Kvízzel, nevetéssel és közös gondolkodással várja a szépkorúakat az EFI

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Szenior kvízdélutánt szervez augusztus 18-án a mosonmagyaróvári Egészségfejlesztési Iroda. A program célja, hogy a résztvevők jó társaságban, játékosan tegyenek szellemi frissességük és mentális egészségük megőrzéséért.

A kedden délután 2 órakor kezdődő találkozón a közös gondolkodás, a nosztalgiázás és természetesen a nevetés kapja a főszerepet. Az EFI új kvízjátékában – ahogy a szervezők fogalmaznak – nincsenek vesztesek, a hangsúly a kellemes időtöltésen és a közösségi élményen van.

A részvétel ingyenes, ugyanakkor előzetes regisztrációhoz kötött, és csak korlátozott számú jelentkezőt tudnak fogadni. Jelentkezni személyesen az Egészségfejlesztési Irodában, a 96/574-720-as telefonszámon vagy az EFI e-mail-címén lehet.

Forrás: EFI Karolina – facebook