Az ormánsági kultúrával és gasztronómiával ismerkedhetnek az érdeklődők a Szaporcai Cifraházban április 22-én szombaton, a Tájházak Napja alkalmából.
A Magyarországi Tájházak Szövetsége idén is Szent György napjához kapcsolódóan szervezi meg a Tájházak Napja című eseménysorozatát. Tájházaink országszerte színes és az egykori népszokásokat bemutató programokkal nyitják meg kapuikat az érdeklődők előtt a néphagyomány e jeles napjához legközelebb eső hétvégén. Az országos programhoz csatlakozva a Vidéken Jó! Alapítvány szervezésében ismerkedhetnek a látogatók az Ormánság népszokásaival és gasztronómiájával a Szaporcai Cifraházban április 22-én.
Délelőtt 10 órakor a Pelikán Néptáncegyüttes gyerektáncháza nyitja az eseményt. Ezt követően pedig, fotókiállítással egybekötve Kurucz Réka néprajzkutató tart előadást az Ormánság egykori leghíresebb leányvásáráról, a siklósbodonyi búcsúról.
13 órától az ormánsági ízek világába kalauzolnak a szervezők, majd ezután a térség népzenei és énekes hagyományát eleveníti meg a Misina Zenekar koncertje. Baksay Sándor a tájegységet és egykori társadalmát ábrázoló Patak banya című művéről Dr. Kis-Halas Judit néprajzkutató tart elemzést 17 órától. A szinte egész napos eseményt pedig az 1939-ben készült, az Ormánság hanyatlását megindító egykézést bemutató Földindulás című film zárja 18 órától. A részletes információkról az alapítvány közösségi oldalán olvashatnak.
A Vidéken Jó! Alapítvány még tavaly nyerte el a Nemzeti Kulturális Alap támogatását. Ennek köszönhetően a civil szervezet rendszeres kulturális programokkal várja majd az érdeklődőket 2023-ban egészen tavasztól őszig. Az alapítvány központi helyszínét jelentő Szaporcai Cifraház jazz, világ-, népzenei és családi koncerteknek, fotó vagy hagyományőrző kiállításoknak valamint színi-, vagy báb előadásoknak ad majd otthont. Ezek mellett kézműves és gasztronómiai programokkal, illetve az Ormánsággal és annak kulturális és épített örökségével kapcsolatos előadásokkal, beszélgetésekkel várják majd az érdeklődőket.






