Kezdőlap MOSONMAGYARÓVÁR Mosonmagyaróvár – Közélet Nagy sikert aratott a győrszemerei tűzoltótábor

Nagy sikert aratott a győrszemerei tűzoltótábor

Ismét hatalmas sikert aratott a győrszemerei tűzoltótábor, amelyen idén száztíz gyermek vett részt augusztus 10. és 14. között. Az ötnapos, napközis tábor során a fiatalok izgalmas, játékos formában nyerhettek betekintést a tűzoltók mindennapjaiba, közelebbről is megismerhették a felszereléseket, miközben a biztonság és a csapatszellem fontosságát is megtanulták.

A táborozók minden reggel 8 órakor gyülekeztek, a pörgős napi programok pedig fél kilenckor vették kezdetüket. A kreatívabb gyerekeknek a hét minden napján lehetőségük nyílt kézműveskedni és gyöngyöt fűzni a különböző bemutatók között.

A tűzoltótábor öt napja alatt változatos, élményközpontú programok várták a gyerekeket. A táborozók játékos ügyességi feladatokon vettek részt, megismerkedhettek a tűzoltók és más társszervek munkájával, valamint több látványos bemutatót is láthattak.

A programok között szerepelt quad-, jármű- és motorosbemutató, elsősegélynyújtási foglalkozás, rendőrségi, mentési és kutyás bemutató, valamint airsoft-, íjász- és lovasprogram is. A gyerekek több tevékenységet maguk is kipróbálhattak, például a tálcatűzoltást, emellett sportolhattak, legózhattak és kreatív foglalkozásokon is részt vehettek.

A tábor zárónapján látványos közös mentési gyakorlat, alpintechnikai bemutató, valamint habparti és cukoreső tette emlékezetessé az élményeket. A szervezők célja az volt, hogy a gyerekek játékos formában szerezzenek hasznos ismereteket, közelebb kerüljenek a tűzoltók és a társszervek munkájához, miközben felejthetetlen közösségi élményekkel gazdagodnak.

 

Fotó: Győrszemere ÖTE