Kezdőlap MOSONMAGYARÓVÁR Mosonmagyaróvár – Sport Szoros csatával kezdte az NB III-as szezont a mosonmagyaróvári asztalitenisz-csapat

Szoros csatával kezdte az NB III-as szezont a mosonmagyaróvári asztalitenisz-csapat

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Kiélezett mérkőzéssel kezdődött az NB III-as bajnoki szezon a mosonmagyaróvári asztaliteniszezők számára. A csapat Celldömölkön lépett asztalhoz a nyitófordulóban, ahol végül mindössze két mérkőzés döntött a két együttes között.

A találkozó már a bajnokság elején komoly jelentőséggel bírt, hiszen a mezőny erőviszonyai alapján a két csapat a szezon végén akár a dobogós helyezésekért, illetve az első helyért folyó küzdelemben is érdekelt lehet.

A végig szoros összecsapást végül a házigazdák nyerték 10–8-ra. A mosonmagyaróvári együttesből Antal három, Stergerics két, Nagy és Egyházy pedig egy-egy egyéni győzelmet szerzett. Az Antal–Nagy páros ugyancsak egy sikerrel járult hozzá a csapat nyolc megnyert mérkőzéséhez.

A szűk vereség ellenére a mosonmagyaróváriak teljesítménye biztató lehet a folytatásra, különösen annak fényében, hogy már az első fordulóban egy várhatóan közvetlen élmezőnybeli riválissal vívtak kiélezett találkozót.

Forrás/fotó: Asztalitenisz Mosonmagyaróvár Facebook-oldala