Kezdőlap MOSONMAGYARÓVÁR Mosonmagyaróvár – Közélet Szülők Akadémiája: szenvedélybeteg szülők felnőtt gyermekeiről szóló könyvet mutatnak be Mosonmagyaróváron

Szülők Akadémiája: szenvedélybeteg szülők felnőtt gyermekeiről szóló könyvet mutatnak be Mosonmagyaróváron

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A szenvedélybeteg családban felnövő gyermekek életéről, veszteségeiről és a felépülés lehetőségeiről lesz szó a Szülők Akadémiája következő rendezvényén, amelyet ma 17:30 és 18:30 között tartanak.

Az esemény vendége Békési Tímea addiktológiai konzultáns, gyászkísérő, képzésben lévő családi tanácsadó, meseterapeuta és etnográfus lesz, aki több mint két évtizede dolgozik a szenvedélybeteg-ellátás területén. Munkája során a prevenciótól a rehabilitációig számos területen szerzett tapasztalatot, emellett hosszú évek óta foglalkozik gyászolók támogatásával és különböző veszteségfeldolgozó csoportok működtetésével is.

A rendezvény középpontjában az „Újraépített életek – Történetek szenvedélybeteg szülők felnőtt gyermekeiről” című könyv áll. A kötet egy olyan kutatás eredményeit mutatja be, amely a függő szülő elvesztésének feldolgozását, valamint a szenvedélybeteg családban való nevelkedés hosszú távú következményeit vizsgálta.

Békési Tímea elkötelezetten dolgozik a függőségeket és a gyászt övező társadalmi tabuk oldásán. Segítő munkája mellett tanít a Semmelweis Egyetemen, szakmai publikációkat ír, több könyv társszerzője, valamint a Bézs Rádióban hallható „A felépülés útjai” című műsor egyik készítője.

A szervezők szeretettel várják a visszatérő és az új érdeklődőket egy olyan témáról szóló beszélgetésre, amely sok család életét érinti, mégis ritkán kerül nyilvánosan szóba.

Forrás/fotó: Szülők Akadémiája esemény – facebook