Találatok a következő címkénkre:
Szigetköz
Kiállítással, káposztás finomságokkal és sörfesztivállal ünnepelt Máriakálnok
Igazi közösségi hétvégét tartottak Máriakálnokon: pénteken kiállítás nyílt, szombaton a hagyományos káposztás ételeké volt a főszerep, a napot pedig a település első sörfesztiválja zárta. A hétvégi programsorozat péntek este a...
Nagyszüleink öröksége elevenedik meg Hegyeshalomban
Hagyományőrző vásárral érkezik Hegyeshalomba a Szigetközi Szatyor október 18-án. A Stettni-tónál kézművesek, kistermelők, régi mesterségek és családi programok idézik fel a múlt értékeit. A Nagyszüleink Öröksége című rendezvény vasárnap reggel...
Hatodik alkalommal rendezik meg a Kisbodaki Dudásnapot
Soós Antal dudás, a Népművészet Mestere emléke előtt tisztelegnek október 3-án Kisbodakon. A hatodik alkalommal megrendezett Dudásnap délután két órakor kezdődik, és a magyar duda, a népzene, valamint a...
Emléktáblát avatnak Kertész József tiszteletére Kisbodakon
Kertész József, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság egykori szakaszmérnöke előtt tisztelegnek október 6-án Kisbodakon. A délután három órakor kezdődő megemlékezés végén a Szent Kristóf hídnál emléktáblát avatnak a szigetközi vízügyi...
A Spelláki mellékág rekonstrukciójáról tartanak előadást szombaton Dunaszigeten
A Spelláki mellékág tervezett rekonstrukcióját mutatják be 2026. szeptember 26-án, szombaton 13 órától a dunaszigeti Fekete Tulipán Vendéglőben. A szakmai előadáson az érdeklődők a Szigetköz vizes élőhelyeinek megőrzéséről és...
Háromezer fahéjas szilvás csigával készül rekordot dönteni a Glück iskola
Háromezer csiga, tizennégy óra és egy teljes éjszakán át tartó megfeszített munka: különleges rekordkísérletre készül a mosonmagyaróvári Glück-iskola. A cél, hogy helyi szilvából 3000 fahéjas-szilvás csigát készítsenek. A rekordkísérlet szeptember...
Dunakiliti győzelem az élvonal nyitányán
Nagyszerűen mutatkozott be az élvonalban a Dunakiliti KSE UNI Smart asztaliteniszcsapata: a bajnoki nyitányon 9–3-as győzelmet aratott a PTE PEAC KALÓ-MÉH III. együttese ellen. A kis szigetközi település csapata...
Civil Napot rendeznek október 3-án Mosonmagyaróváron
Október 3-án, szombaton 10 és 12 óra között tartják a Civil Napot a mosonmagyaróvári Flesch Károly Kulturális Központban. A rendezvényen átadják a városi civil elismeréseket: díjazzák többek között az...
Ismét tájévező kupát rendeznek Dunaszigeten
Szeptember 19-én rendezik meg Dunaszigeten a XIX. VíziRing Szigetközi Tájevező Kupát. A családi és baráti esemény résztvevőinek kajakkal vagy kenuval, térkép segítségével kell felkeresniük a kijelölt állomásokat a Cikolai-...
Eveznél, túráznál, közösséghez tartoznál? Új tagokat várnak Kisbodakon
Tagfelvételt hirdet a Kisbodaki Vízitúrás Sport Egyesület. A közösséghez kezdők és tapasztalt evezősök, családok, baráti társaságok és egyénileg érkezők is csatlakozhatnak. Az első személyes alkalmat szeptember 12-én tartják a...
NEKED AJÁNLJUK
Tedd fel magad a Mosolytérképre, és nyerj!
A cégeteknél, vállalkozásotoknál vagy intézményetekben is az Oxygen Music szól? Akkor itt az idő, hogy felkerüljetek a Mosolytérképre! Az Oxygen Music országos játékában olyan...



