Iskolatáskákkal és tanszerekkel segítik idén is a nehezebb helyzetben élő gyermekek tanévkezdését. A Motherson mosonmagyaróvári gyárának és mosonszolnoki üzemének dolgozói a Példa Egyesület a Szigetközi Gyermekekért kezdeményezéséhez csatlakozva gyűjtöttek adományokat.
A Motherson évek óta támogatja az egyesület iskolakezdési programját. A vállalat munkatársai ezúttal sem csupán iskolatáskákkal járultak hozzá a kezdeményezéshez: a két telephely dolgozói közösen tanszereket is gyűjtöttek a rászoruló gyermekek számára.
Az összegyűjtött adományokat augusztus 18-án adták át, hogy azok még a tanévkezdés előtt eljuthassanak az érintett családokhoz. A tanszerek elszállításában a Dudu Taxi & Transzfer segített, az adományokat a Civil Házba juttatták el, ahonnan tovább kerülnek a megfelelő helyekre.
A Példa Egyesület hangsúlyozta: ezek a felajánlások jóval többet jelentenek egyszerű tanszereknél. Egy-egy füzet, toll vagy iskolatáska az iskolakezdés komoly anyagi terheivel küzdő családok számára valódi segítséget jelenthet.
Forrás: Példa Egyesület a Szigetközi Gyermekekért






