Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Gazdaság Visszatér Pécsre az egyedülálló emeletes Ikarus

Visszatér Pécsre az egyedülálló emeletes Ikarus

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A hétvégén Pécsre érkezik és utasokat is szállít az egyetlen emeletes Ikarus autóbusz, amely 1969 és 1976 között teljesített szolgálatot a baranyai megyeszékhelyen, és amelyet a közelmúltban újítottak fel – közölte a Volánbusz Zrt.

A közlemény szerint a vállalat értékmentési programjának keretében, másfél éves munkával restaurált MÁVAUT Ikarus 556-os – „Bikarusz” néven is ismert – jármű az Oldtimer Club Pécs szervezésében megvalósuló Őszi Veteránjármű-kiállítás és Börze fő attrakciójaként tekinthető meg a pécsi Expo Centernél vasárnap.

A jármű azonban Pécs több pontján is feltűnik a hétvégén, ugyanis rövid városnézésekre utasokat is szállít a rendezvény napján és szombaton. Az utakra jegyek korlátozott számban válthatók a webelin.volanbusz.hu oldalon.

A kommüniké szerint a „Bikarusz” 1968 decemberében, a MÁVAUT Béke téri főműhelyéből indult útjára, ahol két Ikarus 556-os összeépítésével alkották meg a szakemberek a különleges, egyetlen példányban létező járművet.