Kezdőlap MOSONMAGYARÓVÁR Mosonmagyaróvár – Közélet Huszonötödik alkalommal rendezik meg a Kenumaratont Dunakilitin

Huszonötödik alkalommal rendezik meg a Kenumaratont Dunakilitin

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Szeptember 5-én immár 25. alkalommal rendezik meg a Kenumaratont – Domschitz József Emlékversenyt a Dunakiliti Vadvíz Kempingben. A rendezvény egyben az Országos Vízitúra Bajnokság idei utolsó állomása is, amelyre a szervezők szeretettel várják a versenyzőket, a hobbievezőket és a természet szerelmeseit.

A résztvevők két táv közül választhatnak: a hosszú, 24–26 kilométeres útvonal mellett egy rövidebb, 6,5–11,2 kilométeres táv is teljesíthető. A versenyen számos kategóriában – kajakban, kenuban, SUP-on és outrigger hajóosztályban – lehet rajthoz állni.

A sportprogramok mellett egész nap változatos kísérőrendezvények várják az érdeklődőket. Lesz Szigetköz-kvíz, India-beszámoló, valamint az esti órákban zenés program is, így a szervezők a versenyen túl is tartalmas kikapcsolódást ígérnek.

A nevezés már megkezdődött, a részletek az Országos Vízitúra Bajnokság hivatalos felületén érhetők el.

Forrás: Felső-Szigetközi Szabadidő és Vízi Sport Egyesület, Vadvíz Kemping és Csónakház – Facebook esemény