Kezdőlap MOSONMAGYARÓVÁR Mosonmagyaróvár – Sport Dunakilitin avatják a megye díjugrató bajnokait

Dunakilitin avatják a megye díjugrató bajnokait

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A megye legjobb lovasai érkeznek szeptember 13-án Dunakilitire, ahol megrendezik a 2026. évi Győr-Moson-Sopron Megyei Díjugrató Döntőt. A Makay Horse pályáján reggel 8 órától kezdődnek a versenyszámok, a nap végére pedig hat kategóriában avatnak megyei bajnokot.

A döntőn 70 és 125 centiméter közötti magasságokon mérik össze tudásukat a lovasok. A pályákat Erdélyi Magdolna építi, a verseny során pedig a különböző korosztályok és kategóriák képviselői egyaránt lehetőséget kapnak a bizonyításra.

Összesen hat megyei bajnoki cím talál gazdára. Bajnokot avatnak a kezdő lovak és a kezdő lovasok között, valamint amatőr, ifjúsági és felnőtt kategóriában is. Emellett a legeredményesebb csapat is megyei bajnoki címet szerez.

A helyezések és a bajnoki címek mellett értékes nyeremények, különdíjak és szakmai felajánlások is várják a legeredményesebb versenyzőket.

A nyilvános rendezvényre nemcsak a megye lovasait, egyesületeit és edzőit várják, hanem a családtagokat és a lovassport iránt érdeklődő szurkolókat is.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Díjugrató Döntőt szeptember 13-án, vasárnap 8 órától rendezik meg Dunakilitin, a Makay Horse-nál.

Forrás/fotó: Győr-Moson-Sopron Megyei Lovasszövetség Facebook-oldala