Látványos sporteseménynek ad otthont szeptember 12-én Dunaremete: a településen rendezik meg a Hungarian Cup – Young Danubia Cup 2026 nemzetközi kajak-kenu szlalomversenyt.
A verseny helyszíne a dunaremetei Sorjási bukó lesz. A program 9 órakor demonstrációs futammal kezdődik, 10 óra 15 perctől a forerunnerek következnek, majd 10 óra 30 perctől egészen 17 óráig zajlanak a versenyfutamok. Az eredményhirdetést 17 óra 30 perckor tartják.
A szervezők szerint azoknak, akik a verseny leglátványosabb részére kíváncsiak, 10 óra 30 perctől érdemes kilátogatniuk. A kapuk között, sodrásban küzdő kajakosok és kenusok izgalmas futamokat ígérnek, ráadásul nem mindennapi alkalom, hogy a térségben testközelből láthasson a közönség nemzetközi szlalomversenyt.
A rendezvény megtekintése ingyenes, a szervezők Dunaremetéről és a környező településekről is várják az érdeklődőket a Duna-partra.
Forrás: Dunaremete község







