Kezdőlap MOSONMAGYARÓVÁR Mosonmagyaróvár – Kultúra Helyi alkotók munkáiból nyílik tárlat Máriakálnokon

Helyi alkotók munkáiból nyílik tárlat Máriakálnokon

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Máriakálnoki és a településhez kötődő alkotók jelentkezését várják egy közös kiállításra, amelyet október 9-én 17 óra 30 perckor rendeznek meg a máriakálnoki Kultúrházban.

A felhívás nemcsak festőknek és rajzolóknak szól: csuhéból, vesszőből készült munkákkal, makettekkel és más kreatív alkotásokkal is lehet jelentkezni. Az alkotások technikája és mérete szabadon választható, így a szervezők minél szélesebb körben szeretnék bemutatni, milyen kreatív értékek születnek Máriakálnokon és a településhez kötődők körében.

A tárlatra október 5-éig lehet jelentkezni a kulturkalnok@gmail.com e-mail-címen, illetve B. Kardos Anett +36 70 432 2296-os telefonszámán. A kiállítás október 9-én 17.30-kor kezdődik a Kultúrházban, a Rákóczi utca 14. szám alatt.

Forrás: Közösségi- és Kultúrház Máriakálnok