Kezdőlap MOSONMAGYARÓVÁR Mosonmagyaróvár – Közélet Az AI még kevés vállalkozás mindennapjainak része

Az AI még kevés vállalkozás mindennapjainak része

A magyarországi magánemberek 67 százaléka használ mesterséges intelligenciát, a vállalkozások körében azonban mindössze 7 százalék ez az arány – hangzott el a Mosonmagyaróvár és Vidéke Ipartestület, valamint a Kisalföldi Vállalkozásfejlesztési Alapítvány közös rendezvényén. A program gyakorlati példákon keresztül mutatta be, hogyan segítheti az AI, a digitalizáció és az online marketing a kis- és középvállalkozások működését.

A Digitális átállás, mesterséges intelligencia és online marketing a kis- és középvállalkozásokban című rendezvényre különböző korosztályokból és szakterületekről érkeztek érdeklődők. A résztvevőket a Mosonmagyaróvár és Vidéke Ipartestület nevében Fenes Gábor köszöntötte.

Az est előadója Bertalan András működési és szervezetfejlesztési szakértő, a Széchenyi István Egyetem mesteroktatója volt. Előadásában közérthetően mutatta be a mesterséges intelligencia fejlődését, lehetőségeit és lehetséges buktatóit, majd konkrét példák segítségével tért ki arra, milyen gyakorlati támogatást nyújthat az AI a vállalkozások mindennapi munkájában.

Az előadáson elhangzott adatok arra is rámutattak, hogy jelentős különbség van a mesterséges intelligencia lakossági és vállalkozói használata között. Miközben a magánemberek körében már széles körben elterjedtek az AI-alapú alkalmazások, a vállalkozások jelentős része még nem építette be ezeket az eszközöket a működésébe. A megfelelően alkalmazott mesterséges intelligencia ugyanakkor több munkafolyamatot egyszerűbbé és hatékonyabbá tehet.

A szakmai program kötetlen beszélgetéssel zárult, amelyen a résztvevők megoszthatták tapasztalataikat, és további kérdéseket tehettek fel az előadónak.

A vállalkozóknak szóló programsorozat novemberben folytatódik. A következő alkalom témája a social media stratégia lesz, amelyet gyakorlati workshop keretében dolgoznak fel. A pontos időpontról és a részvétel feltételeiről később adnak tájékoztatást.

Forrás/fotó: Mosonmagyaróvár és Vidéke Ipartestület