Véget ért a vágányzár a váci vasútvonal Nagymaros és Szob közötti szakaszán, ahol a heves esőzések után lezúduló sár és sziklatörmelék korábban többször is fennakadásokat okozott. A megelőző munkálatok során a hegyoldalt is biztosították, Göd és Vác között pedig a pálya állapotán javítottak.
Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója közölte: a Szent Mihály-hegynél megerősített támfal mögül mintegy 600 köbméter törmeléket távolítottak el, hogy a védmű egy esetleges újabb omláskor is felfoghassa a lezúduló hordalékot. Alpintechnikával átvizsgálták a hegyoldalt, és eltávolították a veszélyes szikladarabokat is.
A vasúttársaság a hasonló megelőző munkálatokat évente többször tervezi elvégezni a pályakárok és a forgalmi fennakadások elkerülése érdekében.
A karbantartás a vasúti pálya felújítását is érintette: Göd és Vác között mintegy 120 tonna zúzottkő felhasználásával ágyazatot és síneket cseréltek, valamint megtisztították a pálya környezetét. A sebességkorlátozást fokozatosan feloldják, így a vonatok ismét akár 120 kilométer/órás sebességgel közlekedhetnek a korábbi 80 helyett. Ez hozzávetőleg egy perccel rövidítheti a menetidőt.
(Nyitókép: Hegyi Zsolt vezérigazgató, MÁV-csoport hivatalos Facebook-oldala)




