Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Fákat döntött ki, ágakat szakított le. Szombat délutánig az erős szél miatt több vármegyében autókra, épületekre és vezetékekre dőlt fák, illetve leszakadt faágak eltávolításához kérték a tűzoltók segítségét – közölte a katasztrófavédelem a honlapján.

  • A Baranya vármegyei Szilágyon egy lakóház udvaráról távközlési vezetékre dőlt egy nyárfa, amelyet motoros láncfűrésszel távolítanak el a tűzoltók.
  • Bács-Kiskunban több helyszínre is riasztották az egységeket. Kiskunhalason elektromos vezetékre, Kiskunmajsán távközlési vezetékre szakadt faág, Ordason pedig egy nagy fa dőlt az 51347-es útra.
  • Békés vármegyében, Geszten egy öt méter hosszú faág veszélyezteti egy ház tetejét és a közterületet, Mezőkovácsházán pedig a régi általános iskola épülete előtt dőlt ki egy fa.
  • Csongrád-Csanádban, Nagymágocson egy kiszáradt fenyőfa dőlt egy épület tetejére.
  • A fővárosban is több feladatot adott az erős szél a tűzoltóknak. A III. kerületi Nánási úton autókra dőlt egy fa, elzárva a Kadosa utcát.   A VI. kerületi Kmety György utcában két nagy faág hasadt le, amelyek eltávolítása szükséges. 

(forrás: mti/fotó: illusztráció, pexels)