Háromezer csiga, tizennégy óra és egy teljes éjszakán át tartó megfeszített munka: különleges rekordkísérletre készül a mosonmagyaróvári Glück-iskola. A cél, hogy helyi szilvából 3000 fahéjas-szilvás csigát készítsenek.
A rekordkísérlet szeptember 24-én, csütörtökön 19 órakor kezdődik. A sütésben három szakoktató – Lippertné Marton Lívia, Tukovics Antal Tamás és Kaczor Ferenc – mellett 15 tanuló vesz részt. A csapat előtt komoly feladat áll: az egész éjszakán át folyamatosan kell dolgozniuk, hogy tizennégy óra alatt elkészüljön a több ezer péksütemény.
Aki kíváncsi arra, hogyan haladnak, otthonról is bekapcsolódhat. A rekordkísérletet élőben közvetítik a Glück-iskola Facebook-oldalán, így az érdeklődők végigkövethetik az éjszaka legizgalmasabb pillanatait, és szurkolhatnak a résztvevőknek.
A rekordkísérlethez közösségi játék is kapcsolódik, amelybe iskolák és óvodák nevezhetnek be. Ehhez a Glück-iskola Facebook-oldalán közzétett hivatalos plakátot kell megosztaniuk saját oldalukon. A legtöbb aktivitást elérő intézmény 300 frissen elkészült fahéjas-szilvás csigát kap ajándékba.
A játék szeptember 24-én déli 12 óráig tart, a nyertest ezt követően videóban jelentik be. A nyereményt szeptember 25-én 11 órakor lehet átvenni, elszállításáról a győztes intézménynek kell gondoskodnia.
Forrás: Győri SZC Glück Frigyes Turisztikai és Vendéglátóipari Technikum






