Sokan látogattak ki szombaton a Mosoni-Duna partjára, a Biczóhoz, ahol egész napos programokkal búcsúztatták a nyarat. A rendezvény leglátványosabb pillanatait az esti lampionos vízi felvonulás, a tűzijáték és a máglyagyújtás jelentette.
A nap főzőversennyel kezdődött, a résztvevők már reggeltől készítették ételeiket, ebédidőben pedig Kis Róbert harmonikajátéka gondoskodott a hangulatról. Délután a Fehér Ló Közösségi Ház szervezésében táncos produkciók váltották egymást a színpadon. Bemutatkozott többek között a Royal Kolibri, a Kelet Lányai Törzsi Hastánccsoport, a HedoniZm crew, az Okay-dance és a Mystic dance.
Este a RedChill Music Band koncertje után a program a Mosoni-Dunán folytatódott. A Dunai Hajós Egyesület közreműködésével látványos, lampionos karneváli vízi felvonulást tartottak. Ezt tűzijáték, máglyagyújtás és a hagyományos boszorkányégetés követte.
A nyárbúcsúztató késő estig folytatódott, a színpadon többek között a Balkan Fanatik is fellépett.
Forrás: mosonmagyarovarma.hu
Fotó: Talpas Balázs






