Ásványrárón, az Árvai-záráson és a Béka-éren rendezték meg augusztus 23-án a 48. id. Sinkó Lajos nyílt horgász emlékversenyt. Az eseményen 16 egyesület képviseletében összesen 45 horgász mérte össze tudását.
A résztvevők öt kategóriában versenyeztek, köztük hét gyermek és egy ifjúsági horgász is. A fiatal indulók az MMX horgászáruháztól ajándékcsomagot kaptak.
A kétbotos felnőtt kategóriában Zséder András végzett az első helyen 5320 grammos fogással, őt Varga Richárd és Németh Ferenc követte. Az egybotos úszós felnőttek között Ágoston Lajos győzött 7420 grammal, a második Ábrahám József, a harmadik pedig Csöre Ákos lett.
A gyermekek versenyét Németh Zoltán nyerte 3020 grammos eredménnyel, Hatos Dávid és Füsi Janka előtt. Az ifjúsági kategóriában Takács Ádám, a nőknél pedig Jász Alexandra szerezte meg az első helyet.
Az abszolút verseny győztese Ágoston Lajos lett 7420 grammos fogással. A második helyen Zséder András végzett 5320 grammal, míg a harmadik Takács Ádám lett 5010 grammal.
A legnagyobb halat a felnőttek között Zséder András fogta, zsákmánya 3660 grammot nyomott. A nőknél Jász Alexandra, az ifjúságiaknál Takács Ádám, a gyermekeknél pedig Németh Zoltán büszkélkedhetett a kategória legnagyobb fogásával.
A szervezők a verseny lebonyolításához nyújtott segítségért köszönetet mondtak a megyei horgászszövetségnek, az ásványrárói vízügyi szakaszmérnökségnek és a Szigetköz Horgász Egyesület vezetőinek, a felajánlott díjakért pedig Zalán Barnabásnak.
Forrás/fotó: Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetsége





